A Pál Utcai Fiuk (Vígszinház)

2018.03.28

Vígszínházas, mindigteltházas sohanincsrájegy ölikegymástérte a netes fórumokon darab. Bemutató 2016 októbere a siker az óta is töretlen, sőt egyre nagyobb. Bevallom nem értettem mire ez a hiszti körülötte. Az igazsághoz szorosan hozzátartozik, hogy engem a regény se érintett meg túl mélyen. Ahogy telik az idő a mai gyerekeknek szerintem a könyv régies nyelvezete kifejezései miatt egyre nehezebb lesz befogadni a művet, hiszen a sok ma már nem használatos szó miatt a lényeget is alig értik + elég ritka, hogy ami kötelező az köz kedvencé válna. tehát én így indultam neki a jegyvadászatnak.

Láttam már kötelező olvasmányt színpadra vinni úgy is, hogy alig lett vége az előadásnak és már váltottam is a jegyet a következőre, mert mindenképp látni akartuk újra és újra. /jórészt ezek József Attila színházad darabok voltak a Szegény gazdagok, az aranyember a la, Mancha lovagja vagy egy másik társulattól az Édes Anna például.) Érdekes hogy igaz ezek az előadások is teltházzal mentek mégse volt ekkora közönségérdeklődés utánuk...

A jegyszerzést viszonylag hamar feladtam netes oldalakon rájöttem nem biztos, hogy sikerrel tudok járni így elmentem a színházhoz. A Vighbe lehet kapni úgynevezett állójegyet ami valójában a lépcsőn ülős verziót takarja. Cserébe igen jó áron 500Ftért be lehet szerezni.

Kaptam viszonylag hamar így márc. 15 délelőtt 11orás előadást láttuk. A bejutás érdekesre sikeredett mivel még nem volt ilyen jegyem így nem ismerem a helyi szokásokat. bementem becsipogtatták a jegyek felmentem az emeletre és mivel ott már nem volt éppen jegyszedő néni így bementem és a lépcsőn állva vártam hogy mindenki leüljön. mivel nem egyedül voltam hanem anyukám /50+/ és a lányon is ott volt így addig beszélgettünk stb. majd megjelent egy jegyszedő nő és önnön hatalmától megrészegülve kizavart minket hogy itt szigorú sorrend van és addig álljunk a folyóson a szőnyeg szélén amíg ő be nem enged minket a lépcsőre és mivel mi kikerültük őt (aki nem volt a helyén) így a sor végén álljunk /gondolom bűneinket bánva lesütött szemmel hátratett kézzel/ na némi vita után kimentünk majd 5perc elteltével pontosan oda ültünk mint annak előtte. innen is gratulálok a néninek ...

Amit eddig tudtunk azt maximálisan hozta a darab a zene a ritmus a szöveg viszont nagyon is mai trendi fiatalos lendületes én élvezetes lett. A nagy alkotópáros Dés László - Geszti Péter -duóhoz Grecsó Krisztián töké letessen passzolva hozzátette azt a pluszt, amiért őrjöngenék a tömegek. számomra egy picit túl van tolva a vizes férfitestek és a hátradobált hajtincsek magánszáma enyhén egy ligth chippandel show próbán kezdtem érezni magam de a közönségnek tetszett

Látványba, táncba színpad technikai megoldásokba olyat nyújtanak, ami lebilincseli a közönséget. Fiatal vagány szexi srácok a vizesárok a mozgó átalakítható díszletek csupa játékosság csupa tűz és élet. Nekem személyes kedvencem Vecsei H. Miklós Nemecsek szerepében tündököl és nem véletlen a szóhasználatom. ez a fiú akkora tehetség aki évszázadozta 1-1 születik (szerintem) neki az egész lénye játszik (mint említettem elég vacak helyről láttuk a darabot, de még így is szembeötlő volt) minden mozdulata rezdülése a szeme a hangja de még a hajtincse is JÁTSZOTT a szó legnemesebb és legalázatosabb értelmében. mesélték mások hogy sírtak a végén... számomra a legerősebbre sikerült jelenet a füvészkerti "fürdetés" ahogy ott Nemecsek feláll és végre kihúzza magát ...megérte!

© 2018 kultur blog. Az igényeidhez igazítva Szalay Angyal által.
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el